Győri sikerek a VII. Országos Nemzetközi Jogi Jogesetmegoldó Versenyen

2016. május 3-án a Külgazdasági és Külügyminisztérium Panoráma termében került megrendezésre a VII. Országos Nemzetközi Jogi Jogesetmegoldó Verseny szóbeli döntője. A 2015 őszén induló verseny résztvevői három forduló keretében, két komplex nemzetközi jogvita írásbeli megoldásával és szakmai álláspontjuk szóbeli megvédésével mérték össze a tárgyban szerzett ismereteiket. 

Az I. fordulóban egy fiktív jogeset megoldását kellett írásban beküldeniük a versenyzőknek, míg a II. fordulóban az egyetemükön kellett egy előre nem ismert, komplex jogesettel megbirkózniuk az internet illetve a szervezők biztosította források használatával mindössze négy óra alatt. A III. fordulót jelentő szóbeli döntőbe országosan mindössze tíz hallgató jutott be, melyen a résztvevők a II. fordulós jogesettel kapcsolatban feltett kérdések alapján adtak számot tudásukról, érvelési képességeikről, és a nemzetközi jogban való általános jártasságukról. Karunk két jogász szakos hallgatója, Hancz Patrik és Horváth Balázs András is bejutott a döntőbe. Az ötödéves Hancz Patrik kitűnő szerepléssel II. helyezést ért el, a negyedéves Horváth Balázs András kiemelkedő szóbeli teljesítményéért a verseny Különdíját vehette át a nemzetközi jogász oktatókból és kutatókból álló kilencfős zsűritől. A hallgatók felkészülését Dr. Ganczer Mónika egyetemi adjunktus és Dr. Sulyok Gábor habilitált egyetemi docens, a Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék oktatói segítették.

Nemzetközi és Európai Jogi Tanszék Eseménynaptára

Győri ETO-UNI FKC - Mezőkövesdi KKFT 2024. március 29. 19:00 - 21:00
UNI GYŐR ÖRÖMFUTÁS 2024. március 30. 09:00 - 12:00
Nordic walking 2024. április 1. 08:00 - 09:00
NFI Filmklub - Tősér Ádám: Blokád 2024. április 2. 18:00 - 20:00
Műhelyvita - Kálmán János 2024. április 4. 10:30 - 12:00

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!