"Egység a sokféleségben" konferencia és könyvbemutatók

2014. május 9-én a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar konferenciát rendezett "Egység a sokféleségben - Előadások Magyarország európai uniós csatlakozásának tizedik évfordulója alkalmából" címmel. Az Egyetem és a Kar kutatói mellett a Külügyminisztérium és a Emberi Erőforrások Minisztériuma munkatársai tartottak előadást hazánk uniós tagságának egy-egy szegmenséről. Délután kari oktatók frissen megjelent kiadványai kerültek bemutatásra. A rendezvény programja innen tölthető le.

Tovább

Bécsi tanulmányi kirándulás

A European Law Students' Association (ELSA) győri szervezete és a Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék - immár sokadik alkalommal - 2014. április 17-én tanulmányi kirándulást szervezett Bécsbe, amelynek célja az ottani ENSZ Központ és a Bécsi Egyetem Jogtudományi Karának (Juridicum) megtekintése volt. Az ENSZ szervezeti egységeit idegenvezetés keretében ismerhették meg a hallgatók; tájékozódhattak az ott folyó munkáról, felkeresték a tárgyalások helyszíneit. A Juridicum épületében a Kar oktatói vezették körbe a résztvevőket; az intézmény történetét, felépítését és az ottani egyetemi élet egyéb részleteit bemutató előadást követően az előadótermeket és a különböző hallgatói szolgáltató-helyiségek járhatta be a csoport, majd az intézeti könyvtárban tettek látogatást. A kirándulást szabad program zárta.

Tovább

Az UNCITRAL munkatársainak előadásai

2014. április 8-án az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának (UNCITRAL) munkatársai előadást tartottak a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karon. Renaud Sorieul, az UNCITRAL vezetője, az ENSZ Jogi Hivatalának, Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Osztáyának igazgatója mutatta be a szervezet felépítését és működését, s méltatta a korábban ott dolgozó magyar nemzetközi magánjogászok tevékenységét. Ezt követően Luca G. Castellani vezető szakjogász, az UNCITRAL Ázsiai és Csendes Óceáni Központjának vezetője a Bécsi Vételi Egyezmény növekvő jelentőségéről tartott előadást. A rendezvény programja innen tölthető le.

Tovább

Európai parlamenti szimulációs vetélkedő középiskolások számára

A Győr-Moson-Sopron-Megyei Önkormányzat mellett működő Europe Direct Tájékoztatási Központ és a Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék - az idei EP-választások alkalmából - 2014. április 3-án európai parlamenti szimulációs vetélkedőt rendezett középiskolások számára. A verseny résztvevőinek a Hallgatói Esélyegyenlőségi Támogatási Alap ("HETA") nevű fiktív pénzügyi alappal kapcsolatban a tagállamok és az európai parlamenti képviselőcsoportok álláspontjait kellett kidolgozniuk, bemutatniuk és ütköztetniük. Négy győri középiskola diákjai vettek részt a vetélkedőn: a Baross Gábor Közgazdasági és Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola, a Deák Ferenc Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola, a Kazinczy Ferenc Gimnázium és a Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola küldött csapatokat a színvonalas, jó hangulatú rendezvényre. A vetélkedő plakátja innen tölthető le.

Tovább

Nemzetközi és Európai Jogi Tanszék Eseménynaptára

Nincs megjelenítendő esemény!

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!