Kecskés Gábor diplomát szerzett Thesszalonikiben

Kecskés Gábor, a Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék adjunktusa diplomát szerzett a neves Kalliopi Koufa Alapítvány thesszaloniki nyári kurzusán. A jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkező Kalliopi Koufa professzor asszony által alapított alapítvány égisze alatt szervezett nemzetközi környezetjogi kurzuson a számos jelentkezőből kiválasztott 32 résztvevő vett részt számos országból, és a diploma értékét jelzi, hogy előzetes szelekció után közülök mindössze hatan vehettek részt az írásbeli vizsgán, amelyet végül hárman teljesítettek sikeresen, köztük Kecskés Gábor a legjobb esszével. Az írásbeli vizsga értékelői a nemzetközi környezetjog két kiemelkedő világhírű professzora, két kurzus oktatója, Malgosia Fitzmaurice (Queen Mary University of London) és Jorge Viñuales (University of Cambridge) voltak.

Tovább

Győri sikerek a VII. Országos Nemzetközi Jogi Jogesetmegoldó Versenyen

2016. május 3-án a Külgazdasági és Külügyminisztérium Panoráma termében került megrendezésre a VII. Országos Nemzetközi Jogi Jogesetmegoldó Verseny szóbeli döntője. A 2015 őszén induló verseny résztvevői három forduló keretében, két komplex nemzetközi jogvita írásbeli megoldásával és szakmai álláspontjuk szóbeli megvédésével mérték össze a tárgyban szerzett ismereteiket. 

Tovább

Nemzeti érdek és tagállami mozgástér az Európai Unióban

Az MTA Lendület-HPOPs Kutatócsoport és a SZE Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszéke 2016. május 5-én a "Nemzeti érdek és tagállami mozgástér az Európai Unióban" címmel kutatószemináriumot rendezett. A részletes program innen tölthető le.

Tovább

Bécsi tanulmányi kirándulás

A European Law Students' Association (ELSA) győri szervezete és a Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék tanulmányi kirándulást szervezett Bécsbe 2016. március 24-én, amelynek keretében a résztvevők megtekinthették az ENSZ-központot és a Collegium Hungaricumot. Az ENSZ-központ bejárását követően előadást hallgathatnak meg az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságában (UNCITRAL) folyó munkáról. A Collegium Hungaricumban megismerkedhettek az intézmény történetével, tevékenységével. A kirándulást szabad program zárta.

Tovább

Nemzetközi és Európai Jogi Tanszék Eseménynaptára

Football Forum Hungary 2024 2024. április 22. 00:00 - 2024. április 24. 23:00
Nordic walking 2024. április 22. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. április 29. 08:00 - 09:00
Nordic walking 2024. május 6. 08:00 - 09:00

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!