Sikeres szereplés az Országos Nemzetközi Jogi Jogesetmegoldó Versenyen

2018. május 7-én került sor a VIII. Országos Nemzetközi Jogi Jogesetmegoldó Verseny szóbeli döntőjére. A hagyományoknak megfelelően az országos döntőnek a Külgazdasági és Külügyminisztérium adott helyt, ahova előzetesen fiktív, a nemzetközi közjog számos kérdését érintő jogeset elemzését magában foglaló két írásbeli forduló sikeres teljesítése után jutottak tovább a legjobbak Magyarország valamennyi nemzetközi jogot oktató intézményének hallgatói közül. 

Tovább

Bécsi tanulmányi kirándulás 2018

Az ELSA Győr és a Nemzetközi Köz- és Magánjogi Tanszék szervezésében lezajlott a bécsi tanulmányi kirándulás 2018. március 14-én.

A résztvevők megtekintették az ENSZ-központot, amelynek bejárását követően az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságában (UNCITRAL) folyó munkáról szóló előadáson vettek részt. A kirándulás keretében a hallgatók felkeresték a bécsi Collegium Hungaricumot, és előadást hallhattak az intézmény történetéről, tevékenységéről.

Tovább

Méltányossági vizsga (2017/2018/1) időpontja

A 2017/2018-as tanév első félévében Nemzetközi jog 1. c. tantárgyból a méltányossági vizsga időpontja: 2018. január 31., szerda, 9:30.

Tovább

„Law 4.0” – Challenges of the Digital Age

The Széchenyi István University Faculty of Law and Political Sciences is proud to present a call for papers for the event “Law 4.0” – Challenges of the Digital Age. The main aim of the conference is to discover the effects of digitalization and artificial intelligence on the legal regulation. Call for papers is available here; application form can be downloaded from here.

Tovább

Nemzetközi és Európai Jogi Tanszék Eseménynaptára

Belvedere Weeks a Apátúr Sörházban 2024. május 5. 11:00 - 2024. május 19. 12:00
Belvedere Weeks a Sieger Sport & Gastro Bar-ban 2024. május 5. 11:00 - 2024. május 19. 12:00
Parlamentek Európában 2024. május 9. 13:00 - 17:40
Parliaments of Europe – Europe of parliaments? 2024. május 10. 09:30 - 15:00
Apátúr Sörház főzdelátogatás 2024. május 22. 18:00 - 19:00

Tantárgyi információk

Válassza ki a beiratkozás félévét!
Válassza ki a nyelvet!
Válassza ki a szakot!
Válassza ki a szakirányt!
Válassza ki a tantervet!